Zene:

Hírek

Share Button

Átadták a kultúra napja díjait Szolnokon 2018.01.23
Átadták a kultúra napja díjait tegnap Szolnokon. A Kaposvári Gyula-díjat Dr. Egri Mária művészettörténész, valamint Farkas Irén, a Szigligeti Színház titkárságvezetője vehette át. A Szurmay Ernő-díjat a megyeszékhely hét pedagógusának ítélték oda, míg a Laki Kálmán-díjat Czégény Istvánné, a megyei levéltár korábbi igazgatóhelyettese kapta. A Posztumusz Sport Díjat Czanek Kálmán, a megyei röplabda szövetség volt elnöke, a Szolnok Város Sportjáért Díjat pedig Bencsik Pál atlétikaedző és Dr. Nyergesné Dr. Farkas Gabriella, a Közgép SE kajak-kenu klub elnöke vehette át. Tiszavirág Turisztikai Díjat kapott a Szolnoki Sportcentrum dolgozóinak közössége, a Rotary Mecénás-díjat az ACDC Logisztikai Park Zrt-nek a Béres-díjat pedig Hoffer Károly néptánc-pedagógusnak ítélték oda.

Tavaly minden idők második legjobb napraforgó termésátlagát érték el Magyarországon 2018.01.23
A magyar napraforgótermelő-gazdák az elmúlt évben minden idők második legjobb termésátlagát érték el 2,8 tonnával, de a Syngenta Magyarország szakértői szerint ez tovább javulhat az idén. A pozitív előrejelzést alapozza meg a cég szerint, hogy az elmúlt négy év eredményes volt. A 658 ezer hektáros vetésterület nem változik az idén. Magyarországon a 2016-os év a szektor történeték új rekordját hozta: a mintegy 1,9 millió tonnás termésmennyiség mellett elért csaknem 3 tonnás hektáronkénti termésátlag világrekord.

Terrorizmus miatt köröznek három embert a cseh hatóságok 2018.01.23
Terrorizmussal vádolt meg a cseh rendőrség három cseh állampolgárt, köztük a volt prágai imámot - írta mára virradóra internetes felületén egy cseh napilap. Rajta kívül terrorizmussal vádolta meg a rendőrség a volt imám 27 éves testvérét és annak 24 éves feleségét. A titkosszolgálat szerint az imám segített a fivérének abban, hogy Szíriába utazzon, ahol az al-Kaidához csatlakozva kiképzőként tevékenykedett, közben pedig muzulmán szabályok szerint elvette a barátnőjét. Mindhárom személy szökésben van, feltehetően Európán kívül.

Megkezdődött hazánkban a Kulturális Örökség Európai Éve 2018.01.23
A magyar kultúra csúcsvívmányai és hősei méltán szerepelnek az európai kultúra legfontosabb teljesítményei között - mondta Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa a Kulturális Örökség Európai Éve 2018 magyarországi programsorozatának megnyitóján tegnap este, Budapesten. A programsorozat fő célkitűzése, hogy minél több embert ösztönözzön az egyetemes európai kultúra felfedezésére, valamint megerősítse polgáraiban az európai azonosságtudatot.

Törökszentmiklósra és Jászberénybe is ellátogat az Arany 200 produkció 2018.01.23
Megkezdődött tegnap az Arany 200 című produkció országos lemezbemutató turnéja. Bordás Józsefnek, a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagjának 80 perces darabját 12 tagú zenekar, 2 színművész és 2 balettművész közreműködésével adják elő országszerte több helyszínen. A hangszeres kiosztásban a klasszikus zenei hangzás és a mai populáris filmzenei hatások egyaránt érvényesülnek. A dobokon Bordás József játszik, tárogatón és csángó furulyán közreműködik Borbély Mihály Kossuth-díjas művész. Az előadást február 12-én Törökszentmiklóson, április 9-én pedig Jászberényben adják majd elő.

Az Amerikai Torna Szövetség több tagja is belebukott a zaklatási botrányba 2018.01.23
Benyújtotta lemondását az Amerikai Torna Szövetség igazgatótanácsának több tagja a szexuális zaklatási botrányok miatt. A lemondásukat benyújtó vezetők közt van a szövetség igazgatótanácsának elnöke, az alelnök és a kincstárnok is. A vezetők lemondására azt követően került sor, hogy eddig 140 lány és nő tett vallomást arról, hogy a szövetség és a tornászválogatott egykori főorvosa korábban szexuálisan zaklatta őket. Az áldozatok azzal vádolták a szövetség vezetőit, hogy tudtak a visszaélésekről, de nem tettek semmit.

Több százezer műtárgy lesz az épülő új múzeumi központban 2018.01.23
A Szépművészeti és a Néprajzi Múzeum 350 ezer műtárgya kap helyet a fővárosi Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban, amelyben Magyarországon eddig nem használt technikákkal állíthatóak helyre a műtárgyak - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: a négy emelet mély és három emelet magas épület kutatóközpontként is működni fog. Mindemellett professzionális körülmények között raktározzák és restaurálják majd benne a két múzeum műtárgyait.

Ismét megjelent az afrikai sertéspestis a magyar határ közelében 2018.01.23
Afrikai sertéspestis vírusát mutatta ki az ukrán állategészségügyi hatóság a Beregszászi járásban egy kilőtt vaddisznóból, az állatot a magyar határtól alig több mint 8 kilométerre ejtették el - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági hivatal honlapján. Az afrikai sertéspestist Magyarországon eddig nem mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok. Hazánkba a vírus a vaddisznóállományon keresztül, illegális sertésszállítással, vagy a fertőzött állatokból nyert hússal juthat be. Éppen ezért Ukrajnából tilos ilyeneket behozni.

Tovább fejlődnek Szolnok sportlétesítményei 2018.01.23
Az infrastruktúra és a személyi állomány biztosításával, valamint modernizálásokkal járul hozzá a szolnoki önkormányzat ahhoz, hogy a megyeszékhely sportélete tovább fejlődjön - mondta a polgármester tegnap az Amadeus Rádiónak a város legkiemelkedőbb sportolóinak köszöntésekor. Szalay Ferenc hozzátette: fontos, hogy a gyerekek 21. századi körülmények között tudjanak sportolni.

Elcserélték két járat poggyászait a londoni repülőtéren 2018.01.23
A londoni Luton repülőtéren tévedésből elcserélték a Kolozsvárra és a dél-romániai Krajovára repülő járat utasainak csomagjait. A tegnap hajnalban történt incidensről a Mediafax hírügynökség számolt be. Amint egy érintett elmondta: a kolozsvári gép mintegy 100 utasának nem érkezett meg a csomagja az úti célhoz. Ezek helyett a krajovai gép utasainak poggyászait vették ki a kolozsvári gép rakteréből. A légitársaság elnézést kért és biztosította az utasokat, hogy mindenkinek házhoz küldik majd a csomagokat.

Kétmilliárd forintból erősítik a betegbiztonság rendszerét 2018.01.23
A betegbiztonságot erősítő fejlesztésekre fordíthat 2 milliárd forintot az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet. A projekt keretében étrend-kiegészítőkről, gyógyszerekről, és azok mellékhatásairól adatbázisokat, ajánlásokat dolgoznak ki. Emellett az időskorúaknak táplálkozási ajánlást készítenek, és vizsgálják az e-cigaretta egészségre gyakorolt hatásait is. Az adatbázis a jelenlegihez képest több információt tartalmaz majd, ezzel is segítve a tudatosan táplálkozók informáltságát, illetve az orvosok, gyógyszerészek munkáját.

Visszautasította a félretájékoztatás vádját a Mal Zrt. volt vezetője a vörösiszapperben 2018.01.23
Visszautasította a szándékos félretájékoztatás vádját és a kárenyhítési tevékenységüket részletezte a Mal Zrt. egykori vezérigazgatója, a vörösiszapper elsőrendű vádlottja tegnap a Győri Törvényszéken. Nem volt előjele a gátomlásnak a Mal Zrt. számára, de utólag a szakértők szerint sem - hangoztatta Bakonyi Zoltán. Meghallgatásakor azt mondta, hogy a vádlottak közül senki sem tudhatta a 10-es tározó tönkremenetelének az okát. Hozzátette: Devecsernek és Kolontárnak nem volt riasztási lánca, és gyakorlatokat sem tartottak a gátszakadásra vonatkozóan.

Vacsora után halt meg egy magyar turista Thaiföldön 2018.01.23
Egy svédasztalos vacsora után egy ötfős magyar baráti társaság mindegyik tagja rosszul lett Thaiföldön, a csoport egyik tagja pedig a kórházba szállítás után meghalt - írja a Bors. A társaság egy luxushotelben szállt meg Pattayán. A hotelben elfogyasztott vacsora után mindannyian rosszul lettek. Egyiküket többször kellett újraéleszteni, a bangkoki nemzetközi kór­házba szállították, ahol meghalt. A halál oka fel­tehetően ételmérgezés vagy étel­allergia miatt bekövetkezett szívleállás - mondta el a Külgazdasági és Külügyminisztérium Sajtó Főosztálya.

Lavinát idézett elő egy vulkánkitörés Japánban 2018.01.23
Kitört a Kuszacu-Sirane vulkán Japánban. A híradások szerint feltehetően ez indította útjára a környékbeli síterep hegyoldalából lezúduló lavinát, amelyben egy síelő eltűnt. Három társának sikerült megmenekülnie. Az üdülőterepen legalább 15-en megsérültek. Egyes hírek szerint egy vulkanikus kődarab eltalálta a sílift egyik kabinját, egy másik pedig a síközpont egyik pavilonjába csapódott. Több környékbeli épület áram nélkül maradt. A japán meteorológiai szolgálat hármas fokozatúnak minősítette a vulkánkitörés okozta veszélyt.

A vendéglátást érinti leginkább a külföldi munkavállalás miatti szakemberhiány 2018.01.23
A vendéglátást érinti leginkább a külföldi munkavállalás okozta szakemberhiány - áll a Magyar Tudományos Akadémia kutatásában. Ebből kiderül, hogy a vendéglátáshoz kapcsolódó szakmákból léptek ki a legnagyobb arányban a külföldi munkavállalás kedvéért, a nettó munkaerő-elvándorlás 4 százalékkal csökkenti évente a szektorban foglalkoztatott potenciális létszámot. Éves átlagban közel 4,5 százalék az építőipari és 3,5 százalék az épületgépészeti-szerelési foglakozásokból külföldi munkába lépők becsült aránya.

Előzetesbe került a tornyospálcai apagyilkos 2018.01.23
A Nyíregyházi Törvényszék tegnap délután közölte, előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Járásbíróság a szombaton Tornyospálcán történt gyilkosság gyanúsítottját. A nyomozás adatai szerint a férfi január 20-án reggel tornyospálcai lakóházukban egy konyhakéssel több alkalommal megszúrta az édesapját. Az idős férfi a mellkasát ért szúrások következtében a helyszínen életét vesztette. A végzés nem jogerős, az ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Villámcsődületet tartottak a Kossuth téren a kultúra napján 2018.01.23
Szolnokon is megemlékeztek tegnap a magyar kultúra napjáról: a Magiszter alapítványi iskola diákjai Kölcsey Ferenc Himnuszának kartonlapokra írt sorait emelték a magasba egy flashmob során, a szolnoki Kossuth téren. A diákok egyike ezalatt egy megafonbba beszélve szavalta el a Himnuszt a Városháza erkélyéről. Kölcsey Ferenc nemzeti Himnusza 1823-as befejezésének 195. évfordulója alkalmából a villámcsődület is a 195 címet viselte, ráadásul pontosan ugyanennyi tanuló vett részt az akcióban a Magiszter iskola részéről.

Elítélték sikkasztás miatt a vízművek egyik volt ügyintézőjét 2018.01.23
A Szolnoki Járásbíróság sikkasztás miatt jogerősen 1 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, és 2 évre eltiltotta a pénztárosi foglalkozástól a Tiszamenti Regionális Vízművek egykori ügyfélszolgálati ügyintézőjét. Az asszonynak az volt a feladata, hogy a fogyasztóktól beszedje a vízdíjat, majd azt a társaság központi pénztárába fizesse be. A nő ehelyett a pénzt megtartotta, és a saját céljaira fordította. Mikor a vállalat tudomást szerzett erről, 2015 októberében azonnali hatállyal megszüntették a munkaviszonyát, de a nő addigra már mintegy 975 ezer forinttal rövidítette meg a céget.

Jósnőnek adta ki magát és fenyegetéssel szerzett pénzt két férfi Zalában 2018.01.23
Önbíráskodás miatt emeltek vádat két férfi ellen, mert jósnőnek kiadva magukat fenyegetéssel szereztek pénzt egy "ügyfelüktől" - mondta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője. Pirger Csaba közölte: a nógrádi férfiak az egyik közösségi oldalon álnéven jósnőnek adták ki magukat, így kerültek kapcsolatba egy zalai férfival. Közölték vele, hogy a családján átok van, a rontást pedig 45 ezer forintért hajlandóak levenni, ám a férfi először nem fizetett. A vádlottak később az interneten fenyegették a férfit, és további költségek címén 80 ezer forintot követeltek tőle, amit a sértett végül átutalt nekik.

Könyvtárat nyitottak a kidobott könyvekből Ankarában 2018.01.23
Könyvtárat nyitottak a kukások a kidobott könyvekből Ankarában. A szemétre dobott könyveket 7 hónapja kezdték gyűjteni, azóta már mintegy 4.700 kötet gyűlt össze – a kukások könyvtárában a gyerekkönyvektől a szerelmes regényeken át a gazdasági tanácsadó könyvekig sok minden megtalálható, de azóta is folyamatosan érkeznek az új kötetek. A könyvtárat eredetileg csak a kukásoknak szánták, de mostanra bárki látogathatja. Új projektként a szervezők egy mobil könyvtárat is szeretnének beüzemelni, amellyel iskolákat látogatnának.

Drágulhatnak a gyógyszerek egy új uniós szabály miatt 2018.01.23
Csaknem húszmilliárd forintot igényel egy 2019 februárjától életbe lépő uniós szabályozás a hazai gyógyszerszektorban – mondta a Világgazdaságnak Greskovits Dávid, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke. Ennek alapján minden vényköteles gyógyszert egyedi azonosítóval kell ellátni, így lehetővé válik a készítmények eredetiségének ellenőrzése. A Pénzcentrum szerint ez az uniós szabályozás drágulást okozhat.

Amerikában ismét műsorra tűzik Tarr Béla Sátántangóját 2018.01.23
Jövőre ismét mozikba kerül az Egyesült Államokban a Sátántangó, Tarr Béla hét és félórás műve. Az annak idején a Berlini Filmfesztiválon a Caligari Filmdíjat és az Amerikai Filmkritikusok Szövetségétől a Legjobb kísérleti filmnek járó elismerést is begyűjtő alkotást a tengerentúli forgalmazója újítja fel digitálisan. A felújított változatot 2019 első felében tervezik bemutatni.

Ismét látogatható a Tisza-tavi Ökocentrum 2018.01.23
A téli karbantartás után ismét látogatható a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum, amely ebben az évben új látványosságokkal bővül. A turisztikai látogatóközpontban megújult a 3D moziterem, elkészült továbbá a főépület látogatótereinek tisztasági festése, míg az akváriumrendszerbe mintegy 20 tonna szűrőhomok érkezett. Az ökocentrumban idén is cél a 200 ezres látogatószám elérése. Ezért egyebek mellett a szabadidőparkban egy fülesbagoly-bemutatót alakítanak ki, új természetismereti játékok lesznek, benépesítik a kismadarak röpdéjét, és a tervek szerint ősszel elkezdődhet a poroszlói Tájház felújítása.

Változik a vámügyintézés pénteken 2018.01.23
A repülőterek és a határátkelők kivételével változik a vámügyintézés pénteken a Nemzetközi vámnap miatt. A NAV hivatásos állományú tagjainak a péntek munkaszüneti nap, így a megyei adó- és vámigazgatóságok vám- és pénzügyőri területén, valamint a regionális bűnügyi igazgatóságokon csak ügyeletet tartanak. A NAV kéri az ügyfeleket, hogy pénteken csak sürgős esetekben forduljanak vám- és pénzügyőri jellegű ügyekkel az igazgatóságokhoz. Az adóügyek szakterületét nem érinti a korlátozás.

Parkinson-kórja miatt nem turnézik többen Neil Diamond 2018.01.23
Neil Diamond Grammy-díjas amerikai popénekesnél Parkinson-kórt állapítottak meg, ezért nem indul több turnéra - olvasható a zenész honlapján. A 76 éves Diamond a betegség tünetei miatt nehezen viseli az utazást és a nagyobb fellépéseket, ezért Ausztráliába és Új-Zélandra tervezett koncertkörútját lemondja, a jegyek árát visszatérítik a hivatalos közlemény szerint. A Sweet Caroline, a Cracklin' Rosie és más világslágerek énekese hozzátette, hogy továbbra is szeretne dalokat írni és felvételeket készíteni.

A környezetbarátabb és biztonságosabb autókat keresik a magyarok 2018.01.23
Folyamatosan nő mind a használt, mind az új gépjárművek eladása 2014 óta - mondta a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke. Gablini Gábor szerint tavaly is ez a trend volt érvényes, és az új technológiák megjelenése ezt a folyamatot csak tovább serkentette. Hozzátette: egyre többen keresik azokat az új technológiákat, amelyek egyrészt a károsanyag-kibocsátás csökkentését, másrészt pedig a megnövelt biztonságot célozzák.

Több oroszországi régióban szünetel a tanítás a hideg miatt 2018.01.23
A rendkívüli hideg miatt Oroszország nyolc régiójában, 1.500 iskolában szünetel a tanítás, és csaknem 400 ezer iskolás tért át a távoktatásra. Az ország 21 távol-keleti, szibériai és uráli régiójában a napi középhőmérséklet -56 Celsius-fokig süllyedt. Ezeken a helyeken menedékeket alakítottak ki. A vészhelyzetek elhárítására 124 ezer ember és 40 ezer munkagép készült fel.

Szabálytalanságokat talált a Szolnoki Főiskola működésében az Állami Számvevőszék 2018.01.23
Szabálytalanságokat talált a Szolnoki Főiskola működésében az Állami Számvevőszék. A szervezet befejezte a Kecskeméti Főiskola, a Szolnoki Főiskola és az Eötvös József Főiskola utóellenőrzését, és megállapította, hogy az intézkedési tervekben meghatározott feladatok jelentős részét egyik intézmény sem hajtotta végre, így nem biztosították a közpénzekkel való gazdálkodás elszámoltathatóságát és az átláthatóságot. Kifejtették, hogy a 2015. február 24. és 2016. július 1. között a Kecskeméti Főiskola - a Neumann János Egyetem egyik jogelődje - egyebek mellett nem újította meg a gazdálkodási, a vagyongazdálkodási, a leltározási és az önköltségszámítási szabályzatát, ezzel nem biztosította az elszámoltathatóság feltételeit. 2014 és 2016 között a Szolnoki Főiskola - a Neumann János Egyetem másik jogelődje - más mellett nem biztosította rendszeresen pénzügyi és vagyongazdálkodásnak ellenőrzését és a vezetői ellenőrzést sem. Az éves ellenőrzési terveket nem hajtotta végre teljes körűen, így nem valósult meg maradéktalanul a belső kontrollrendszer jogszabályoknak megfelelő működtetése.

Meghalt egy magyar turista Thaiföldön egy svédasztalos vacsora után 2018.01.23
Meghalt egy magyar turista Thaiföldön egy svédasztalos vacsora után. Súlyos ételmérgezés vagy ételallergia okozhatta a tragédiát - írja a Bors. A lap úgy tudja, a pénteki vacsora után a társaság minden tagja rosszul lett. Egyiküket többször kellett újraéleszteni a szállodában, de a kórházban elhunyt. A többiek már jól vannak, elhagyhatták a kórházat.

Rohamosan terjed a kanyaró Kárpátalján 2018.01.23
Rohamosan terjed a kanyaró Kárpátalján. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a megyében egyáltalán nincs oltóanyag. A kárpátaljai kormányzó szerint a betegek számának gyors növekedése az ukrán egészségügyi tárca hibája, mert a minisztérium nem foglakkozik az üggyel. A Técsői járásban két hétre járványszünetet rendeltek el minden iskolában és óvodában.

Védjegyet kapnak a biztonságos étrend-kiegészítők 2018.01.23
Védjegyet kapnak a biztonságos étrend-kiegészítők a patikákban. A jel egy zöld körben egy fehér háromszög, amelyben egy É betű van. Évről-évre egyre több étrend-kiegészítő fogy Magyarországon, és az orvosok szerint sok gyártó nem a vásárlók érdekeit nézi. A programhoz országszerte eddig mintegy 1200 patika csatlakozott.

Síelők feje fölött tört ki egy vulkán Japánban 2018.01.23
Síelők feje fölött tört ki egy vulkán Japánban. A tűzhányó izzó kődarabokat lövellt ki az üdülőhelyre, és egy lavinát is elindított. Többen megsérültek, egy ember eltűnt. Ez volt az elmúlt 90 év legsúlyosabb vulkánkitörése a szigetországban.

Bejelentették az idei Sziget húzóneveit 2018.01.23
Bejelentették az idei Sziget húzóneveit. Augusztusban Budapestre jön a többszörös Grammy-díjas rapper Kendrick Lamar. Szintén a Nagyszínpad vendége lesz Kygo, a norvég DJ, de ott lesz még a Bastille vagy az electro swing alapkövének számító Parov Stelar is. A Clean Bandit pedig pótolja a közönségnek a tavalyi elmaradt koncertjét.

Met IG 2018.01.23
Holnap már kevesebb lesz a napsütés és akár havazhat is. Változóan és erősen felhős, párás tájakkal egyaránt találkozhatunk. Északon néhol hószállingózás, gyenge havazás kialakulhat. A Dunántúlon megélénkülhet a délies szél. Éjszaka -6 fokig is csökkenhet a hőmérséklet, majd délután -1, +7 fok várható.

Idén már nem lesz ítélet a Kun Mediátor ügyben 2018.01.23
Hétfőn, újabb tanuk kihallgatásával folytatódott a Kun-Mediátor ügy tárgyalása. Eddig közel 30 tanú kihallgatására került sor. A Főügyészség tavaly nyáron 767 rendbeli csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység és sikkasztás miatt emelt vádat a Bróker Marcsiként ismert nővel szemben, aki a vádirat szerint a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. képviselőjeként 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott az ügyfeleknek. A vádlott magas hozamot ígért a befektetőknek, ám ők nem hogy nyereséget nem kaptak, de pénzük is eltűnt. Bár vallomást nem tett, a vádlott elmondta, hogy bízik abban, hogy a bírósági eljárásban kiderül az ártatlansága, mert lehet, hogy hibázott, de bűnt nem akart elkövetni. Az ügy tárgyalása március ban további sértettek kihallgatásával folytatódik. A Szolnoki Törvényszék előreláthatóan idén nem fog ítéletet hozni az ügyben.”

Ismét megjelent az afrikai sertéspestis az ukrán-magyar határ közelében 2018.01.23
Ismét megjelent az afrikai sertéspestis az ukrán-magyar határ közelében. A vírust egy kilőtt vaddisznóból mutatták ki. Az állatot a beregszászi járásban, a magyar határtól alig több mint 8 kilométerre ejtették el. A betegséget Magyarországon még nem mutatták ki. Ukrajna területéről továbbra is tilos behozni húst, vagy húskészítményt.

Jósnőnek adta ki magát két férfi, de a lebukást mégsem látták előre 2018.01.23
Jósnőnek adta ki magát két férfi, akik fenyegetéssel szereztek pénzt ügyfelüktől. Álnéven azzal hirdették magukat, hogy jövendőmondással és rontáslevétellel foglalkoznak. Egyik ügyfelük nem fizetett, ezért megfenyegették, hogy a ravatalon fogja végezni, családját pedig elátkozzák. A kuncsaft végül átutalt 80 ezer forintot, de feljelentést tett. A két férfi ellen önbíráskodás miatt emeltek vádat.

Terrorizmussal vádolnak három cseh állampolgárt 2018.01.23
Terrorizmussal vádolnak három cseh állampolgárt: köztük egy volt imámot. A cseh lapok azt írják, hogy a vallási vezető a fivérének és a feleségének segített kiutazni Szíriába, ahol kapcsolatba léptek a terroristákkal. Az imám ugyanakkor iszlamista ideológiát hirdetett Csehországban. Mindhárman szökésben vannak, vélhetően Európán kívül.

Hatalmas fizetésemelések lesznek a Lidlnél 2018.01.23
Hatalmas fizetésemelések lesznek a Lidlnél. Átlagosan húsz százalékkal emelik az áruházlánc magyarországi boltjaiban és raktáraiban dolgozó fizikai munkások bérét. Március elsejétől az üzletekben dolgozók átlagos bruttó havi bére így eléri majd a 365 ezer forintot. A vezetők akár havi bruttó 720 ezret is kaphatnak majd.

Mintegy 10 milliárd forintot szánnak bölcsődei fejlesztésekre a közép-magyarországi régióban 2018.01.23
Idén 10 milliárd forintot szánnak bölcsődei fejlesztésekre a közép-magyarországi régióban. A bölcsődei rendszer átalakításának célja, hogy minél több férőhelyet, lehetőséget és nagyobb rugalmasságot biztosítson a 3 év alatti gyermeket nevelő szülők számára. A megújult rendszerben négy típusú: hagyományos, mini, családi és munkahelyi bölcsőde közül lehet választani. Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kiemelte: a fejlesztéseknek köszönhetően egyre több az olyan település, ahol újonnan tudnak bölcsődei ellátást biztosítani, azaz ahol korábban egyáltalán nem volt ilyen. Novák Katalin elmondta, hogy 2010-ben mintegy 34 ezer férőhely volt a 3 éven aluli gyermekek elhelyezésére, tavaly a 3 éven aluli gyermekek mintegy 17 százaléka tudta már igénybe venni a napközbeni ellátás valamely formáját, valamivel több mint 47 ezer férőhellyel.

Busszal érkezett a csempészcigi. 2018.01.23
Busszal érkezett a csempészcigi. Az ukrán-magyar határon azonban lecsaptak a szállítmányra a pénzügyőrök. Beregszász és Nyíregyháza között naponta közlekedő járaton a vezetőfülke padlólemeze alatti, átalakított tárolóból került elő több mint 8 ezer doboz cigaretta. A dohányterméket és a buszt is lefoglalták. A csempészek milliós bírságra számíthatnak.

Szünetel a tanítás a rendkívüli hideg miatt Oroszországban 2018.01.23
Szünetel a tanítás a rendkívüli hideg miatt több oroszországi régióban. A távol-keleti, szibériai és uráli területeken helyenként mínusz 56 fokot mérnek. A hatóságok ideiglenes menedékeket és mobil melegedőket alakítottak ki. Több száz buszjáratot töröltek, a vonatok ugyanakkor menetrendszerűen közlekednek.

Több száz milliárd forinttal több adóbevétel folyt be tavaly, mint 2016-ban 2018.01.23
Túlteljesítettük tavaly a brüsszeli elvárásokat. Az államháztartás hiánya még a kormány terveinél is jobban alakult: 2,4 helyett csak 2 százalék lett. Ez leginkább a bérek emelkedésének, és a fogyasztás növekedésének köszönhető. A várakozásokhoz képest 600 milliárd forinttal több adóbevétel folyt be, mint egy évvel korábban. Az államadósság is csökkent.

Márciustól kerülnek forgalomba az új ezer forintos bankjegyek 2018.01.23
Márciustól kerülnek forgalomba az új ezer forintos bankjegyek. A régi ezresekkel még október végéig lehet fizetni. A bevont bankjegyek azonban nem veszítik el értéküket: három évig minden bank- és postafiókban, húsz évig pedig a Magyar Nemzeti Bank lakossági pénztárában ingyen beválthatók.

Kiéheztetnék Észak-Koreát a szövetségesek 2018.01.23
Kiéheztetnék Észak-Koreát a szövetségesek. Az Egyesült Államok, Japán és Nagy-Britannia is ellenzi, hogy Dél-Korea elindítsa a Phenjannak szánt segélyszállítmányokat. Szöul tavaly szeptemberben döntött a segítségről, de az északiak provokációi miatt eddig egyetlen szállítmány sem indult útnak. Idén azonban jelentősen csökkent a feszültség a két Korea között.

Házhoz vezették a rendőröket a szalámitolvaj hóban hagyott nyomai. 2018.01.23
Házhoz vezették a rendőröket a szalámitolvaj hóban hagyott nyomai. A Mezőtúri Rendőrkapitányság eljárást indított lopás miatt R. Ferenc mezőtúri lakos ellen. A 40 éves férfi vasárnap a kerítésen átmászva bejutott egy mezőtúri ingatlanra, ahol a ház padlásáról eltulajdonított 20 szál szalámit és 7 szál kolbászt. A rendőrök a hóban hagyott nyomokat követve eljutottak a férfi otthonához, ahol a házkutatáskor az ágyneműtartóban megtalálták a lopott élelmiszer nagy részét. A helyi lakost elfogták és gyanúsítottként kihallgatták, a hentesárut a tulajdonosnak visszaadták.

Lavinaveszély van Ausztriában 2018.01.23
Lavinaveszély van Ausztriában! Tirolban elrendelték az 5-ös számú riadót: ez a legmagasabb veszély-jelzés. Ilyen csaknem 30 éve volt utoljára. Utakat és vasutakat zártak le, több települést pedig nem lehet megközelíteni. Szakemberek szerint a síelők továbbra is utazhatnak Ausztriába, de fontos figyelni a jelzéseket, a lezárt pályákat pedig tilos használni. A svájci Alpokban is lavinariasztás van, hétfő óta. Az egyik síparadicsomban lavinaomlás volt. Sérültekről egyelőre nem érkezett hír. Egyes városokat csak légi úton tudnak megközelíteni, a rengeteg hó miatt. A helyiek szerint évtizedek óta nem volt ennyi hó Svájcban.

Újraindult a vonatközlekedés a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között 2018.01.23
Kijavították a felsővezeték- szakadást Kőbánya felső állomáson, így ismét elindulhatott a vonatforgalom a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között. Délutánra vissza is állt a menetrendszerű közlekedés a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza és a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon. A vasúttársaság korábban azt közölte, hogy a műszaki hiba miatt az említett vonalakon utazóknak 30-60, egyes járatoknál 60-90 perces késéssel kell számolniuk.

Sport 2018.01.23
Magyar napot tartanak szerdán a férfi vízilabda klubcsapatok mindkét kontinentális sorozatában: a Bajnokok Ligájában Szolnok-Eger, az Eurokupában FTC-Miskolc összecsapást rendeznek. Az OSC a BL-ben otthon játszik a moszkvai Dinamóval. A BL főtábláján - ahol oda-vissza alapon zajlanak a meccsek - a 7. forduló következik, vagyis félidőhöz érkeznek el az együttesek, s a B jelű nyolcasban most első ízben csapnak össze egymással a magyar bajnoki döntők szinte állandó résztvevői, a Szolnok és az Eger. A nemcsak az ob I-ben, hanem a Bajnokok Ligájában is címvédő, a honi kupát szintén elhódító Tisza-parti gárda az esélyese a mérkőzésnek, de teljesen biztosra azért még hazai medencében sem mehet a hevesi alakulat ellen, amely képes meglepetést okozni. BL-főcsoportjában mindenesetre a Szolnok - együtt az eddigi hat fordulóban szintén 15 pontos német Spandauval és olasz Pro Reccóval - vezeti a nyolcast, az Eger 10 pontjával a negyedik.

Met TŐL 2018.01.23
A reggeli pára- és ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak. Délen és nyugaton változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütésre számítani lehet, máshol sok lesz a felhő rövid napos időszakokkal. Az Északi-középhegység térségében túlnyomóan borult lesz az ég, és elsősorban ott alakulhat ki gyenge havazás. A déli szél néhol megélénkül, az esti órákban megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 1 és 6 fok között várható, de délnyugaton pár fokkal enyhébb, északkeleten hidegebb lesz az idő.