Zene:
20 nyaralóhajó jöhet a Tiszára

20 nyaralóhajó jöhet a Tiszára

Like
103
0
csütörtök, 10 január 2019
Fejlesztés

A hajóbeszerzés mellett a Mahart tendert írt ki a nyaralóhajózáshoz szükséges kikötői infrastruktúra kiépítésére is, így várhatóan próbaüzemben 2019 nyarán már igénybe lehet venni a nyaralóhajókat a Felső-Tisza és a Bodrog környékén. Az éles üzem 2020 nyarán indul, a későbbiekben pedig bővítik az útvonalhálózatot. A nyaralóhajózási programban húsz hajót vásárolt a Mahart Zrt. nyílt tárgyalásos közbeszerzési eljárásban a francia Nicols cégtől, az első hajót a februári Utazás kiállításon bemutatják – jelentette be Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. A húsz lakóhajó beszerzésére 1,6 milliárd forint állt rendelkezésre, ezzel szemben a Mahart 1,51 milliárd forintért tudta megvásárolni a hajókat a listaárban szereplő ajánlatnál korszerűbb felszereléssel.  Az első tíz hajó 2019-ben, a következő tíz 2020-ban érkezik Magyarországra. A hajók megvásárlásával a magyar nyaralóhajózási turizmus bekapcsolódik a hajógyártással, bérbeadással foglalkozó Nicols cég nemzetközi víziturizmus hálózatába. Kezdetben a Felső-Tisza és a Bodrog környékén építik ki az infrastruktúrát, Kiskörén és Tokajban báziskitötőt létesítenek, és további húsz kikötőt terveznek a Tisza mentén. A nyaralóhajózási turizmus hatással lesz a térség fejlődésére is.

Share Button

Comments are closed.